Home

Koronavírus kormányülés

Folytatódik a kormányülés a koronavírus-helyzetről: ez lehet a következő lépés. Szerda reggel hat órakor kezdte a munkát az operatív törzs azzal, hogy áttekintette a kórházi kapacitásokat, számba vette a rendelkezésre álló kórházi ágyakat, ápolókat és orvosokat, a beüzemelt és a beüzemelhető lélegeztetőgépeket - közölte a miniszterelnök a Facebookra. koronavírus tisztifőorvos kormányülés. Kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt, hogy nem tud a koronavírussal fertőzött magyar állampolgárról. A miniszter elmondta, nyolc magyar állampolgár tartózkodik a járvány gócpontjának számító Hupej tartományban (hatan a tartomány. A Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzset Magyarország Kormánya 2020. január 31-én alakította meg, kormányhatározattal. Fő feladata a 2019. decemberében kitört Covid19-pandémia magyarországi kezelése és külföldi terjedésének elemzése és értékelése A szokásos csütörtöki nap helyett pénteken tartották meg a szokásos kormányzati sajtótájékoztatót, a Kormányinfót. A kormányülés sem szerdán, hanem ma, pénteken volt, most hozták meg azokat a döntéseket, amelyek minden magyar életét komolyan befolyásolhatják a koronavírus járvány második hullámában. Az, hogy ma egyáltalán lesz ilyen sajtótájékoztató.

A szerdai kormányülésen Karácsony Gergely főpolgármester is részt vesz. Müller Cecília tisztifőorvos arról beszélt, hogy Budapest gócponttá válhat, ezért mindenki tartsa be a korlátozásokat Rendhagyó kormányinfót tartott Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely, ugyanis jelenleg is tart egy járványügyi kormányülés. A politikus elmondta, a jelenlegi tendenciák egyértelműek, nő a terjedés sebessége, a reprodukció ráta pedig az egyik legmagasabb Európában A kormányülés után Orbán Viktor a Facebook-oldalán ismertette az új tudnivalókat a koronavírus-járvány kapcsán. Az első hullámban csatát nyertünk, most szembe kell nézünk a második hullámmal: most már felkészültebben, tapasztaltabban, ráadásul felvértezve a nemzeti konzultációval

Csehországban a koronavírus-járvány terjedési mutatói jelenleg alacsonyak, de már mintegy tíz napja folyamatosan emelkednek. A laboratóriumi szűrések a múlt héten 1354 új igazolt fertőzöttet mutattak ki, ami 350-nel több, mint az előző héten Japán 10,3 milliárd jent (mintegy 29,2 milliárd forint) csoportosít át a költségvetés tartalékából a koronavírus okozta COVID-19 járvány megfékezésére - döntött pénteken a tokiói kormány

Kormányülés folyamatban - tette közzé szerda este Orbán Viktor a Facebook-oldalán. A miniszterelnök felmérést végzett, melynek eredményeként megállapította: a teljes létszám tizenöt fő, ebből. nyolcan a kínai Sinopharm-vakcinát kapták, négyen az orosz Szputnyik V vakcinával oltakoztak 150-200 között van a koronavírus-fertőzött egészségügyi dolgozók száma. 2500-3000 darab körül van a szabad kapacitás itthon a lélegeztetőgépekből. Gulyás Gergely egy másik kérdésre azt mondta, hogy 150-200 között van a fertőzött egészségügyi dolgozók száma Koronavírus: egyértelmű szabályokkal fékezhető meg a járvány. Franciaország egész területén egyértelmű szabályokat vezetnek be a koronavírus-járvány erősödése miatt - jelentette be Emmanuel Macron francia államfő. Franciaország szerdáig már csaknem 286 ezer igazolt megbetegedésről és mintegy 30550 áldozatról. Nem módosított korábbi elképzelésén a kormány: 5 millió beoltottnál tervezi ismét enyhíteni a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt bevezetett korlátozásokat - derül a Miniszterelnökséget vezető miniszter 168 Órá nak adott nyilatkozatából Koronavírus: ennyi delta-fertőzött van nálunk. A Koronavírus Sajtóközpont információja szerint eddig mindössze 5 esetben detektálták az Indiából származó mutánst, amely újabb hullámokat indított el a világ különböző részein. A világ más országaihoz képest hazánkban jelenleg igen alacsony a delta variáns jelenléte

ORIGO CÍMKÉK - kormányülé

Arról is beszélt a miniszterelnök, hogy a kormány az ügyben a héten dönthet, ám a mai kormányülés után úgy értesült az atv.hu, hogy nem született döntés a soron kívüli oltások beadásáról, így az érettségizők számára továbbra is marad a digitális tanrend. Az elmaradt kormánydöntést erősíti meg az is, hogy a. kormányülés koronavírus. Belföld. 2020. április 07. Németh Szilárd elvesztette kormányülés-szüzességét Amiért a honvédelmi államtitkár nem is bírt eléggé hálás lenni: euforikus mosollyal állt kamera elé a miniszterelnökkel. Németh Szilárd kormányülés Megérkezett a koronavírus elleni orosz vakcina beszerzéséről szóló szerződéstervezet - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a kormányülés szünetében az MTI-vel. Szijjártó Péter..

Koronavírus: a mai kormányülésen hallgatják meg a

A kormány közzétesz egy hangfelvételt a hétfői kormányülés egy részéről. A felvétel az országos koronavírus-teszteléssel kapcsolatban elhangzottakat rögzíti. A vonatkozó javaslatot utólag adták hozzá.. A miniszterelnök a mai kormányülés után bejelentést tesz - mondta. Az osztályvezető kiemelte: a 44. heti adatok alapján Békéscsaba, Eger, Kecskemét, Szekszárd, Tatabánya, Veszprém, más nagyvárosok és a főváros szennyvizében is növekvő tendenciát mutat a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, tehát. Koronavírus: Orbán Viktor kiadta az utasításokat . Szerda reggel hat órakor kezdte a munkát az operatív törzs azzal, hogy áttekintette a kórházi kapacitásokat, számba vette a rendelkezésre álló kórházi ágyakat, ápolókat és orvosokat, a beüzemelt és a beüzemelhető lélegeztetőgépeket - közölte a miniszterelnök a Facebookra feltett rövid videóban Koronavírus: fontos bejelentést tett Babis. Vasárnaptól ideiglenesen leáll a közvetlen légi közlekedés Csehország és Kína között - jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök hétfőn Prágában a kormányülés szünetében az MTI szerint Koronavírus: a kormány a gazdaság működésben tartásával akarja megállítani az esetszámok növekedését. mondta a szerda esti kormányülés elején Ludovic Orban. A miniszterelnök kifejtette, Európában drámai ütemben növekszik a koronavírusos fertőzések száma, emiatt szigorítanak a korlátozásokon..

Egyre több szomszédos országból jelentenek koronavírusos megbetegedéseket, ezért a kormányülés után rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak, ahol arról számoltak be, hogy milyen tervek vannak arra az esetre, ha a vírus Magyarországon is megjelenik A Demokratikus Koalíció szerint a szerdai kormányülés célja nem a koronavírus-járvány elleni védekezés, hanem az ellenzék lejáratása. A DK ügyvezető alelnöke szerdai, online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az ellenzéki pártok hétfőn érthető okból leszavazták, hogy az Országgyűlés sürgősen.

Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív

  1. iszter. Metropol- 20.12.07 21:45Bulvár. Megfertőződött Luciana Lamorgese olasz belügy
  2. A koronavírus terjedésének megakadályozására a kormány jóváhagyta a Kína és Csehország közötti közvetlen légi járatok betiltását. Az intézkedés vasárnap, február 9-én lép életbe - idézte a kormányfő szavait a ČTK hírügynökség
  3. isztereket, tegyenek javaslatokat az elnöki rendelet tartalmára Agerpres 2020. április 9., csütörtök, 22:0
  4. iszterelnök szombaton, miután emelkedett a koronavírusos esetek száma, különösen az ország két nagyvárosában, Melbourne-ben és Sydneyben
  5. iszterelnök szombaton, miután emelkedett a koronavírusos esetek száma, különösen az ország két nagyvárosában, Melbourne-ben és Sydneyben - írta az MTI. A kormányfő közölte, hogy döntését az országos tisztifőorvos tanácsára hozta meg
  6. 2021. július 08. - 13:10. A koronavírus és annak variánsai továbbra is jelen vannak Európában, több országban újra emelkedik a fertőzöttek száma, amelyet a delta (indiai) vírusmutánsnak tudnak be. A betegség súlyos lefolyása ellen továbbra is a védőoltás jelenti a legerősebb védelmet
Telex: Újabb szigorításról döntött a kormány: az iskolákat

A fertőzöttek száma csaknem 186,4 millió, a halálos áldozatoké 4,024 millió a világon. A világon 186 410 350 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 024 946 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint Csütörtök este újabb kormányülés. A kabinet már az éjjel utazási tilalmat rendelt el egy tucatnyi afrikai és dél-amerikai országba, amelyekben megjelent a koronavírus dél-afrikai mutációja. További intézkedésekről a csütörtök estére összehívott, rendkívüli kormányülésen döntenek Koronavírus tájékoztató oldal. Szijjártó Péter was live — at Karmelita Kolostor. Továbbra is folyamatosan zajlanak az oltások, már 5 millió 548 ezer a beoltott. Az internetes időpontfoglalóban országosan Pfizer, Sinopharm és korlátozott mennyiségben még Szputnyik oltás foglalható Kásler Miklós azt is mondta, hogy szerinte a szerdai kormányülés után már konkrétumokról lehet beszélni a kérdésben, és nagyon pontos döntés lesz, vakcinatípusokra lebontva. Felmérések igazolják, hogy vannak olyan emberek, akiknél nem alakult ki mérhető immunválasz két vakcina beadását követően se

Kormányinfó: A kormány legfrissebb bejelentései a

Elfogadta szerdán a bukaresti kormány a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások augusztus elsejétől érvényes enyhítéseit. Florin Cîţu miniszterelnök a kormányülés után a negyedik hullám előjeleként emelkedő esetszám kapcsán megjegyezte: az enyhítés kifejezés használata túlzás, mivel jórészt az érvényben levő szabályozások fenntartásáról van szó A miniszter elmondta, hogy mivel a kormányülés még mindig tart, ezért több részlet legkésőbb holnap reggelig várható. Az óvodákat, általános iskolákat április 7-ig bezárják, digitális oktatásra kell átállni A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszába lép - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán. A kormányfő emlékeztetett, hogy a koronavírus miatti veszélyhelyzet 49. napján vagyunk. A kormányülés után arról tájékoztatott: a védekezés első szakasza lezárult Gulyás Gergely kiemelte: a miniszterelnök a kormányülés után bejelentette a népszavazási kezdeményezést öt fontos kérdésben, mert az elmúlt hetek eseményeit úgy értékelik, hogy Brüsszel megtámadta Magyarországot, és ennek egyedüli oka a gyermekvédelmi törvény.A népszavazást év végén, legkésőbb jövő január-februárban tarthatják meg - tette hozzá

Oltás – Beüzemelték a raktárakat - Cikk - Szabadság hírportál

kormányülés koronavírus járvány korlátozások 2020. április 07. Karácsony Gergelyt és Szita Károlyt is meghívták a szerdai kormányülésr Szigorításra készül a kormány, nem mehetünk akármilyen maszkban a boltokba. Állítólag Szlovákia példáját követi Orbán Viktor. FRISSÍTÉS: bejelentették a szigorításokkal kapcsolatos első információkat, egyelőre a maszkokról nem volt szó, de még tart a kormányülés. Lapértesülések szerint ma bejelenti a kormány. A Dunántúli Napló értesülését Havasi Bertalan, Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnöke is megerősítette, így hivatalossá vált, hogy március 20-án Kémesen tart kihelyezett ülést a kormány. A sajtófőnök szerint az ormánsági településen megrendezendő tanácskozás pontos programját még szervezik, de az várhatóan Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatával. Bár elég viccesnek hangzik egy víz alatti kormányülés, üzenete nagyon is komoly, amelyet a globális felmelegedés hatására bekövetkező általános tengerszint-emelkedés egyik legközvetlenebbül fenyegetett országa kíván küldeni a világnak - nyilatkozta a BBC-nek az indiai-óceáni szigetország egy elnöki tanácsadója. Mint ismeretes, a Maldív-szigetek.

Koronavírus Magyarországon: holnap dönt a kormány, hogy

Itthon: Kormányinfó: bezár az összes iskola, óvoda, a

Országosan egységes járványügyi szabályokat vezetne be német a kormány. Nem szabad cserben hagyni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegségben (Covid-19) szenvedők gyógyításának herkulesi feladatával foglalkozó kórházi orvosokat és ápolókat, és meg kell hallgatni az intenzív osztályokon. Közben az üzleti élet újraindul, mert ha a bankok és adóhivatalok zárva maradnak, élelmiszerhiány lehet a 6,5 milliós országban Koronavírus: átlépte az egy milliót a fertőzöttek száma Spanyolországban. Emellett a szerdai kormányülés után azt is bejelentették, hogy tervezik a szigorú korlátozások kitolását egészen jövő év április elsejéig. Ezek közé tartozik az éjszakai kijárási tilalom, a gyülekezési maximum, vagy intézmények. Agrárszektor. Dübörög a magyar agrárexport Romániába: hasít a kereskedelem a két ország között. Hello Vidék. Ezért van az egekben a bútorok ára: kiszámíthatatlan drágulás indult be. Infostart. Kormányülés elé - Rusvai Miklós: ezeknél a vakcináknál célszerű a váltás a harmadik oltásnál. Koronavírus. Befektetés Az új koronavírus-járvány csehországi terjedésének lassulása következtében jelentősen csökkent a kórházakra nehezedő nyomás, ezért a prágai kormány hétfőn hatályon kívül helyezte a nem akut, tervezett műtétek elhalasztását előíró rendeletét - közölte Jan Blatny egészségügyi miniszter a kormányülés utáni.

Orbán Viktor bejelentése a járványügyi szigorításokról

A kormány célja mindenáron megállítani a koronavírusos esetek számának növekedését oly módon, hogy az ne tegyen kárt a gazdaságban - mondta a szerda esti kormányülés elején Ludovic Orban. A miniszterelnök kifejtette, Európában drámai ütemben növekszik a koronavírusos fertőzések száma, emiatt szigorítanak a korlátozásokon Kásler Miklós a szerdai kormányülés lehetséges döntéseiről. Magyar Nemzet. 2020. július 27., hétfő 10:23. A Miniszteri percek legújabb, 11. részében az aktuális járványhelyzet fényében a szerdai kormányülés lehetséges döntéseiről számol be a tárcavezető. A miniszter elmondta, hogy a környező országokban.

Csehország: Csehországban szerdától a köztereken is kötelező lesz a maszk viselése a koronavírus-járvány miatt. Erről hétfőn döntött a cseh kormány - jelentette be Roman Prymula egészségügyi miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón Orbán jelenti, hogy a kormánytagok több mint fele kínai vakcinát kapott. Orbán Viktor a kormányülésről posztolt azzal, hogy mind a 15 kormánytag ott van, és teljes az átoltottságuk, a vakcinatípusok így oszlanak meg: A márciusban Covid-19-cel kórházba került, de már felgyógyult Süli János is megkapta az oltását. Az észak-olaszországi Lombardia és Veneto térségében lezárják az új koronavírus gócpontjait; az ott élők a következő két hétben nem hagyhatják el a területet, és senki nem léphet be oda - jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a rendkívüli rendelet pontjait ismertetve sajtótájékoztatón szombat éjszaka A kormány szerdán újabb hét javaslatát fogadta el a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzsnek, ezek közül hat alapvetően a beruházási versenyek megnyerésében segíti Magyarországot majd a jövőben - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a kormányülés szünetében a közmédiának nyilatkozva Orbán Viktor, miniszterelnök a koronavírus miatt nehéz helyzetbe kerülő emberek és gazdasági szereplőkkel kapcsolatban meghozott első döntésekről tájékoztatott a kormányülés szünetében. Ezek a következők: 1. Minden magánszemély és vállalkozás mai napig megkötött hitelének tőke é

Koronavírus: szigorítják a tömegrendezvények megtartásának

Japán óriási összeget csoportosít át a koronavírus elleni

Kijöttek a friss szennyvízadatok - ebben a két városban emelkedett a koronavírus szintje. Curtis testvérének gyilkossági ügye: így buktak le Katzenbach gyilkosai. A Népszabadságnak a keddi kormányülés egyik résztvevője azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalos kormányülés egyik napirendjeként kérte. Mindent felbomlaszt a relativizmus - Macron Franciaországról, Európáról, korszellemről. December 17-én, aznap, amikor pozitív koronavírus-tesztje miatt Versailles-ban karanténba vonult. Galgóczi Ágnes: A magyar települések 80 százaléka érintett a fertőzésben. Orbán Viktor kora este bejelentést tesz majd a kormányülés után - erről is beszámolt Galgóczi Ágnes, az NNK járványügyi osztályvezetője és Gál Kristóf, az ORFK szóvivője. A legfrissebb adatok szerint 3989 újabb magyar állampolgárnál.

Az Operatív Törzs sajtótájékoztatójának összefoglalója

A múlt heti kormányülés után Florin Cîţu azt nyilatkozta, hogy 630 millió lejes hitelkeretet bocsátanak a helyi önkormányzatok rendelkezésére. A sürgősségi rendelet szerint a kölcsönt 3-tól 5 évig terjedő futamidőre, a futamidő függvényében 1 és 1,5 százalék közötti kamattal vehetik fel a helyhatóságok az államkincstártól Csehországban a koronavírus-járvány terjedési mutatói jelenleg alacsonyak, de már mintegy tíz napja folyamatosan emelkednek. A laboratóriumi szűrések a múlt héten 1354 új igazolt fertőzöttet mutattak ki, ami 350-nel több, mint az előző héten. Prágában, a Közép-csehországi és a Pilseni régióban a legrosszabb a helyzet Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter a kormányülés után elmondta: az aktuális fokozatot elsősorban a külföldi járványhelyzet fogja befolyásolni. A fő cél jelenleg az, hogy megakadályozzák a delta mutáns behurcolását Szlovákiába. Koronavírus Szlovákia 3 258 782 tesztelés +6 132 új 393 799 fertőzött +77 új 718.

Index - Belföld - Orbán Viktor: A teljes kormány túl van

Koronavírus; kormányülés . munka után / 1 éve . Szijjártó Péter: véget ért a kormányülés, hamarosan kezdődik a kupadöntő . Közösségi oldalán üzent a külgazdasági és külügyminiszter. megtelt a terem / 1 éve. Nagy rá az esély, hogy az új évben megismétlődik a 2009 januárihoz hasonló gázválság, vagyis hogy szünetelni fog az Ukrajnán keresztül megvalósuló orosz gázszállítás. Ezt a szerdai kormányülés után jelentette ki Peter Žiga (Smer) gazdasági miniszter kormányülés kormány koronavírus. Friss döntések a kormányülésről. Infostart / MTI 2021. július 14. 14:36. A részletekről Szijjártó Péter számolt be. A kormány szerdán újabb hét javaslatát fogadta el a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzsnek, ezek közül hat alapvetően a beruházási versenyek. A kormány büntető feljelentést tesz a konzultációs oldalt ért informatikai támadás miatt 2021.07.26., 19:0 A magyar a világ egyik legversenyképesebb nemzete. Ez így van a gazdaságban és a tudományban is, de leglátványosabban a sportban mutatkozik meg, azon belül is leginkább az olimpián

Itt vannak a kormány legújabb döntései a koronavírus

A koronavírus elleni oltás felvételére buzdított a mini. Kormányülés folyamatban, a létszám teljes, 15 fő - írta a fotó mellé közösségi oldalán Orbán Viktor. A kormányfő kiemelte, hogy az ülés résztvevői mindannyian be vannak oltva, egyúttal közösségi oldalának követőit is arra buzdította, hogy kérjék az. Folytatódik a kormányülés a koronavírus-helyzetről: ez lehet a következő lépés. Várod már az idei olimpiát? Az előző szavazásától számított 5 perc elteltével újra szavazhat! Bezár. Igen, nagyon! Nem, sosem érdekelt! Néhány sportág érdekel csak. Naná, hajrá magyarok! Szavazás állása Szavazok Az előzetes információink szerint a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legújabb fejleményekről lesz szó. Mint írtuk , Novák Katalin szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorban azt mondta, a tegnapi kormányülés egyik fontos témája a harmadik oltás kérdése volt, de egyelőre nem döntöttek erről Most 45 koronavírusos esetet azonosítottak, de nem közölték, hogy ebből hány volt delta variáns. Elhunyt egy beteg. Megint úgy vesszük a kenőcsöt meg a sprét, mintha nem lett volna tegnap . 2021. augusztus 17. 09:13. A korona-év pánikvásárlásai közepette a kozmetikumokat is az élelmiszerboltokban vették az emberek, de a. Gulyás Gergely, kormányülés, koronavírus, koronavírus okozta veszélyhelyzet, Novák Katalin Kedvencekhez adom További szigorításokról dönt eheti ülésén a kormány - mondta a Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, míg Novák Katlain, családokért felelős miniszter arról beszélt, hogy a tavasszal bevezetett.

Most már biztos, hogy széthullik a román kormány | Alfahír

Koronavírus: egyértelmű szabályokkal fékezhető meg a

Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív

Itthon: Gulyás Gergely: Május végén lehet meg az 5 millió

Idén már nem lesz koronavírus elleni vakcina SzlovákiábanPeter Pollák volt romaügyi kormánybiztos az állandó

A miniszterelnök többek között arról is beszélt, hogy a koronavírus-tesztek hatósági árasok lesznek, nem lehet többet semmilyen jogcímen sem elkérni 19500 forintnál. Szeptember 16-án délután 5 körül, a kormányülés után bejelentést tett Orbán Viktor a közösségi oldalán Minderről a szerdai kormányülés előtt beszélt. Szerinte éppen ezért egyetlen szám nem teljesen mérvadó, azonban meg van győződve róla, hogy a statisztikák alátámasztják: megérkezett a koronavírus-járvány második hulláma Szlovákiába A tárcavezető kiemelte: a miniszterelnök a kormányülés után bejelentette a népszavazási kezdeményezést öt fontos kérdésben, mert az elmúlt hetek eseményeit úgy értékelik, hogy Brüsszel megtámadta Magyarországot, és ennek egyedüli oka a gyermekvédelmi törvény Lakonikus bejegyzéssel jelentkezett Orbán Viktor a szerdai kormányülés előtt. A miniszterelnök bejegyzésében azt is vázolta, hogy milyen arányban, mely vakcinákkal lettek beoltva a kormányülés résztvevői. Kormányülés folyamatban. A létszám teljes. 15 fő. Sinopharm: 8 Szputnyik: 4 Pfizer: 3 Az átoltottság 100% Kérjék Önök is az oltást! - írta bejegyzésében a. Már szerdán születhet döntés a harmadik oltások beadásáról. Kásler Miklós hat hónap után ajánlaná a harmadik vakcinát, de a kormányülés után nagyon pontos döntés lesz, vakcinatípusokra lebontva. Én azt javaslom mindenkinek, hogy ezt kövesse Koronavírus: kijárási tilalom, vásárlás, sport az oltásszám növekedése után. Már több mint 3 millió 870 ezer ember kapta meg legalább az első oltását Magyarországon, így valószínűleg napokon belül meglesz a 4 millió beoltott, és érvénybe lépnek a védettségi igazolványhoz is kötött újabb lazítások